Szóval lefekvés előtt Dóri lányom a következőt mondta – miután egy óra könyörgés után sem volt hajlandó elaludni -, ugyanis anya nélkül nem az igazi elaludni, így mindig megvárja őt a női részleg. A fiúk tudnak aludni anya nélkül is.

“Anya, ma semmivel sem akarok aludni, csak egyes-egyedül veled. A pacikat is itt hagyom.”

És igen, egy apa és egy anya, akik immár 3,5 éve osztják meg hitvesi ágyukat csemetéjükkel, örülnek egy ilyen kijelentésnek. Egy tárggyal kevesebb és kb. 20 cm-vel több hely jut, összesen, hármunknak.

És hogy mi mindennel aludtunk már együtt, mi hárman?

Nagy plüsslóval, macival, zsiráffal, szúrós barbie babával, nyuszival, egérkével, sünivel – ez utóbbi nem volt bökős, “retro” babával, és még sorolhatnám. De nem sorolom, a lényeg, hogy a házban megtalálható összes játék – az építőkockákon, a hintalovon, és babakocsin kívül – megfordult a fekhelyünkön. Nem kevés keserves éjszakát okozva ezzel – főleg apának. Aki néha – már nem bírva Dorka helyezkedési manővereit, illetve az állatok okozta helyhiányt – a nappaliba menekül. 

A nappali persze nemcsak apa számára menedék, hanem nekünk, – a szülői szerepből néha levetkező – nőnek és férfinak. Hiszen olyan jó összebújni egy rövidke órára. Dóri azonban ilyenkor is résen van, ugyanis pontban éjfélkor megjelenik “Anya, gyere be!” felkiáltással.

És anya bemegy. Később apa is követ minket. Még egy utolsó esti érintés erejéig magamhoz térek…