Végre megérkezett!!! Megérkezett az első igazi hó!!!

Panni lányom óvodába menet csak azt kiabálta örömében, futva-szaladva, hogy: “Tutti, tutti, tutti!”

Igen, egy kicsit én is megbolondulok a hótól, ettől a szépségtől, ettől a tisztaságtól, ettől a világra hulló nyugalomtól. S legszívesebben én is Panka lányommal kiáltottam volna, de visszafogtam magam, s csak mosolyogtam egyet, ‘legmélyemről’.

Aztán elindultam a postára, ebben a fehérre varázsolt világban. Emlékszem gyermekkoromban édesapám mindig elsőként ment havat lapátolni. Hajnalok hajnalán nyakába vette a vilonyai hegyhátat, s alagútat vágott nekünk, az akkori még 50 centiméteres havakba. Mi pedig szerettük az Ő labirintusait. Mindig valami megmagyarázhatatlan változáson – vagyis inkább varázslaton – ment ilyenkor keresztül, s olyan átszellemült arccal ért haza küldetése végeztével, mint amilyenek csak az angyalok lehetnek. Olyankor újra csillogó szemű gyermek lett.

…Ő velem kiáltott volna…

…S a hóba
“két nagy csillag: két könnyem pereg…” (Dsida Jenő)