“Anya, megölelhetem a Télapót?”- kérdezi Dorka az óvodai ünnepély előtt – amit bár nem szokás nyilvánosan tartani – a mi kis falunkban mégis így történt. “Persze, hogy megölelheted, jól meglepődik majd a Mikulás!”- feleltem.
S így is történt. A szaloncukrok röpködtek a nézőtérre, s sete-suta versek, táncok, dallamok után, a fiatal krampuszlányok, s megszeppenve csodálkozó gyermekek gyűrűjében, az én lányom eltökélten, de szeretettel ölelte át Télapót ezen a csillogó, csoda-csendes délutánon. Mikulás pedig meglepődött.
“Anya, az Erzsi néni kinevetett.” – újságolja panaszosan hazafelé Dóri.
“Nem baj kislányom, te egy hős vagy, s azokból nagyon kevés van…”– válaszoltam neki büszkén, s a rénszarvasszánt fürkészve néztem a Tejúton szikrázó csillagok közé…