Annyi sok minden történt velünk ezekben a hetekben, de úgy érzem a legfontosabb most erről írnom, a barátságról. Gyermekkori barátságokról, melynek emlékei egy életen át elkísérnek és a felnőttkori barátságokról, amelyek azt hiszem szebbé teszik a hétköznapokat.

Emlékszem a tanítónéni mindig minket küldött el a boltba azért a kettő darab “zsemlyéért”, és persze a postára feladni a leveleket. Mi pedig elhordtuk a postahivatalból a különféle nyomtatványokat, papírpénzt gyártottunk, és szünetekben postásat játszottunk. Na meg persze szombatonként délután négytől hatig babáztunk, szánkóztunk, sétáltunk, bicikliztünk. Talán még Neked is eszedbe jut néha… Aztán nyolc év után elváltak az útjaink, de a mai napig szívesen emlékszem rá. Ez nem is igazán jó kifejezés, inkább a ‘mai napig emlékszem rá’. Csak így, egyszerűen, és ez fontosabb. Az emléke annak, hogy valaki úgy, ahogy vagy elfogad, és megosztjátok egymással életetek egy apró darabját.

Most Panni lányomban és kis angol barátnőjében, Bronwynban látom 7 éves önmagunkat. Bronwyn, azaz “Bambi” – mivel Panni csak így nevezi – az iskolakezdés első pillanatától Panka legjobb barátnője. És ez a kislány tényleg egy őzike, őzike szemekkel, vékony, törékeny testtel és egy angol romantikus lányregénybe illő névvel. “Bambi my best girlfriend” – mondogatja Panni. És viszont. Játszanak, nevetnek, beszélgetnek, Panni magyarul tanítja őt – hogy másképp?! És persze Panni is rengeteget tanul tőle angolul. Meghívtuk őt téliszünetben játszani, remélem náluk is lesz ‘szombatonként négytől hatig’ játék.

Mint ahogy spanyol barátnőmnél és nálam angol tanulással egybekötött kávézás: szerdánként, 10 órakor, a Costa-ban. Fontosak ezek az adatok. Ahogy Panni egy hét éves gyermek minden bölcsességével megfogalmazta: “Anya, én a Bambi mellett érzem magam biztonságban.” Talán ez a barátság lényege. És még csak közös nyelv sem kell hozzá, csak az érzés…