Mit is írhatnék le a mai napról? Aztán belegondoltam… Van olyan ember, akit az én mai napom érdekel?

3 beteg gyermek +  1 Misi Sumi = 4 ördögfióka, mert azért annyira nem vagyunk betegek, hogy ne tudjunk rosszalkodni. Apa pedig dolgozik, tehát szabad a pálya.

Meséljem tovább?

Harmadik napja esik errefelé, úgyhogy energiatúltengésünk van, amit 89 m2-en elég nehéz levezetni.

Tehát a ház bármely szegletében találkozhatunk: papírral, ceruzával, építőkockával, kispárnával, takaróval, babával, babaruhával, csipesszel, kis kosárral, könyvekkel – vagy két könyvespolcnyi mennyiségben -, autókkal, motorral, fésűvel, műanyagedényekkel és fakanállal. Lehet, hogy valamit kihagytam, de kérem, nézzék ezt el nekem! A folyamatos veszekedésekről, birkózásról, életveszélyes helyzetekről nem is beszélve.

Tehát szépen lassan eluralkodik rajtunk a káosz és én hagyom. Ezt már egy ideje tanítgatják nekem a gyermekeim. Néha hagyni kell a dolgokat.

Az esti program sem zajlik másképp, még mindig duzzadva az energiától élünk bele a nagyvilágba. (Pedig a délutáni alvás is kimaradt.)

Aztán ágyikó, ágyikó.

Megérkezik hozzánk Sün Balázs és “csiribirizabszalma”, hogy jöjjön végre az az álommanó. Mondanom sem kell, hogy egy darabig még várat magára a rend kedvéért.

“Anya, szeretlek”- jelenti ki Dorka lányom, mielőtt álomra hajtaná fejét, majd nyomatékosan hozzáteszi: “Anya, nagyon-nagyon szeretlek.”

“Én is szeretlek kislányom.”

Most már csak a tűz pattogása, s a gyerekek szuszogása hallatszik…

Én meg összeszedtem a gondolataim – ezek szerint voltak.