Igen, ma egy kicsit dolgoztam is. Már amennyit az adott élethelyzetben lehet. Normális alkalmazotti munkakört lehetetlenség volt találni, így személyes pénzügyi tanácsadó lettem. Vagy mi a szösz?!

Mindenesetre örülhetek annak, hogy még le sem diplomáztam, ismét kezdhetem a tanulást. Anélkül nem lenne élet az élet. És hozzáteszem, van mit tanulnom.

Tehát emberek közt – felnőtt egyedekre gondolok -, egy kicsit kimozdulva, beszélgettem – vagyis néha inkább próbáltam beszélgetni – értelmes arcot vágva, értelmes, vagy annak hitt dolgokról.

Mire hazaértem az én szerelmetes férjuram ELMOSOGATOTT! 🙂 🙂 🙂

Mert igenis jól esik, nekünk hétköznapi nőknek ez a kis figyelmesség a férfitársadalom kifejlett tagjai részéről. Egy hónapban egyszer egy könnyed mosogatás (esetleg vasárnapi ebéd után) és a szeretett (vagy szeretni vélt nő) szemében ismét láthatod majd felcsillanni a fényt. Tehát elmosogatott, én pedig megdicsértem.

Ő – nagy betűvel – elindult a “dolgozóba”, én pedig átvettem a gyerekeket. Akik ma – valami különös ráérző készséggel – hagyták, hogy tovább töltődjem. És én töltődtem – még most is, mikor írom ezeket a sorokat…